Ha egy sérülés folytán elveszítjük munkahelyünket

Előfordulhat, hogy az ember nem a szerencse kegyeltje és egy szerencsétlen baleset folyamán megsérül. A jobbik helyzet, ha nem tartós a sérülés, viszont, ha maradandókat szenvedtünk el, akkor még nehezebb helyzetbe is kerülhetünk. Megeshet az is, hogy elveszíthetjük a munkahelyünket, mert már alkalmatlanok vagyunk a ránk bízott feladatok elvégzésére. Ilyenkor nincs mit tenni, másik állást kell keresnünk magunkat, ahol nem akadályoz bennünket a sérüléseink. A SzegediAllas.hu honlapon érdemes körbenézni annak, aki a városban, vagy annak környékén él. Érdemes tehát körbenézni itt, hogy minél nagyobb eséllyel találjunk nekünk megfelelő munkahelyet. A lehetőségeinkhez mérten kell keresni és megpályázni a nyitott pozíciókat. Ki kell hangsúlyozni a munkakedvünket és a szaktudásunkat, már amennyiben van nekünk. Lehet, hogy szakmai átképzésre is szükségünk lesz, ha előtte olyan munkakörben dolgoztunk, ami utána már nem folytatható a számunkra. Ezért járjuk körbe alaposan a lehetőségeinket, és annak fényében döntsük el, mihez is kezdünk ezután.