Az energetikai tanúsítványt épületenként/lakásonként kell elvégeztetni

Ha egy olyan ingatlant szeretnénk eladni, amelynek rajtunk kívül már voltak tulajdonosai, mindenképpen fontos, hogy a törvény által előírt dokumentumokat maradéktalanul beszerezzük. Többek között meg kell csináltatnunk az úgynevezett energetikai tanúsítvány dokumentumát, amely arról árulkodik, hogy az adott épület pontosan milyen energetikai értékekkel rendelkezik. Sokan azt gondolják, hogy a kisebb lakásokra, épületekre nem vonatkozik a törvény, miszerint eladáskor energetikai tanúsítványt kell készíttetni, de ez nem igaz. Ugyanis a törvényi rendelkezés nem méret szerint kötelezi a tulajdonosokat a dokumentáció elkészíttetésére, hanem épületek szerint. Amennyiben egyszerre több lakást adunk el például egy háztömbön belül, akkor minden egyes külön álló lakásra meg kell rendelnünk a tanúsítvány elkészítését. Azonban ekkor kérhetünk a szakemberektől némi nemű kedvezményt, amely igen jól jöhet az egyéb költségek mellett. Ugyanis az energetikai tanúsítványt mindig az eladó fizeti, de erről is meg lehet a szerződés előtt a vevőkkel.