Sok esetben nincs arra lehetőségünk, hogy saját magunk vezessünk. Amennyiben erre több alkalommal is sor kerül igazán fontos egy megbízható és olcsó sofőrszolgálat. Ezek a cégek kifejezetten arra vannak szakosodva, hogy ügyfeleik helyett vezessenek különféle időszakokban, különféle keretek között. Amennyiben éjszaka egy fáradt nap után nincs energiánk haza vezetni, vagy éppen egy buli után vagyunk némi nemű alkohollal, nagyon jó megoldás lehet egy sofőrszolgálat szolgáltatásainak igénybe vétele. Ugyanis ezek a cégek igen jól képzett sofőrökkel végzik tevékenységüket, akik megbízhatóak és pontosak, így biztosak lehetünk a korrekt munkában és hozzá állásban. Amennyiben napközben van szükségünk sofőrre, az is megoldható, hiszen az ebben a tevékenységi körben dolgozó szakemberek ezekre az időszakokra is biztosítanak számunkra néhány megoldást. Sokan tartós betegségük miatt nem képesek vezetni, míg mások egy hosszabb utat szeretnének vezetés helyett pihenéssel tölteni. Ezekre a problémákra megoldás lehet a nappali sofőrszolgálat.