A mai világban sokszor azonosítják a pszichológiát egy gyógyító szakmának. Egy pszichológus Budapesten több beteget is kezelhet egy időben, hiszen tapasztalata és tanulmányai lehetővé teszik a szakszerű ellátást egy időben akár több személyre. Nagyon fontos, hogy ez egy összetett tudományág, hiszen a pszichológia azon kívül, hogy szem előtt tartja az emberek lelki problémáit, és próbál rájuk megoldást és gyógyírt találni, az emberek lelki egyensúlyával is foglalkozik. Nagyon fontos egy pszichológus számára, hogy teljes egészében megértse az emberi lelket, hiszen ennek hiányában a problémát sem tudja feltárni. A szakképzett pszichológusok az mellett hogy különféle magán terápiákat tartanak, különféle kutatásokat is végeznek az emberi léttel kapcsolatban. Fontos számukra, hogy az adott páciens hogyan érzékeli a látást, vagy akár a hallást a mindennapi élete során, vagy hogy a különféle tárgyak megérintését követően hogyan reagál. Folyamatos oktatásokon és továbbképzéseken vesznek részt, hiszen ezt a tudományágat csak akkor lehet sikeresen végezni, ha az emberi fejlődéssel tisztában vannak.