A nők számára a külső igen csak fontos, pontosan azért, mert mindenki ennek fényében ítéli meg őket. Tény, hogy szem előtt kell tartani persze azt is, hogy milyen adottságokkal rendelkezünk, hiszen ennek megfelelően kell alakítani az életünket. Nem mindegy, mit eszünk, valamint hogy mennyit mozgunk, pontosan azért, mert ennek megfelelően alakul majd a testünk. Ha pedig szeretnénk kés alá feküdni, annak sincs akadálya, még szülés után sem. A hasplasztika tapasztalatok tapasztalatok pedig igen csak változók, függetlenül attól, hogy pontosan mekkora műtétről beszélünk. Azonban olyan eredményeket tapasztaunk majd, amelyekre esetlegesen nem is gondoltunk volna. Mivel pedig a későbbiek során ezek az áldozatok maximális szinten megtérülnek, így érdemes szenvedni egy sokkal jobb eredmény érdekében. Ha pedig kérdésünk lenne, hogy pontosan milyen lehetőségek azok, amelyeket ki tudunk használni, annak sincs akadálya, hiszen manapság már mindenre van lehetőség, akár még arra is, hogy a testünket teljes egészében átalakítsuk.