Tény, hogy külföldön már rég óta ismert dolog, hogy a tulajdonosok nem hosszabb távra adják ki a lakásaikat, sokkal inkább csak pár hétre, vagy éppen pár hónapra, hiszen erre van igény. Ezek az albérletek egyáltalán nem úgy néznek ki, mint a hagyományos társaik, a rövid távú lakáskiadás pedig szintén jó lehetőség, hiszen teljes egészében be vannak rendezve, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy az árak is remekül alakulhatnak. Nekünk, bérlőknek egyáltalán nem kell aggódnunk amiatt, hogy milyen bútorok vannak az épületben, hiszen mindent a tulajdonosok biztosítanak, nekünk csak meg kell állapodnunk a bérlési időben. Ezek a fajta szállások pedig igen modernek, valamint a fővárosban könnyedén megközelíthetők, így tökéletesen helyettesítenek egy hotelt is. Akkor pedig, amikor úgy döntünk, hogy akár több fajta lehetőséget is megnézünk személyesen, mindenképp egy közvetítő cég kínálatát érdemes ilyen módon megismerni. Ha pedig már egy ideje azon gondolkozunk, hogy több alkalommal is vissza megyünk a vendéglátóinkhoz, annak sincs semmi akadálya, viszont ekkor érdemes előre időpontot foglalni.