A gyermekek esetében ugyanolyan fontos a megfelelő fogápolás, mint az idősebbek kapcsán, hiszen a tejfogak után már csak kis idő és megjelennek az első csontfogak. Ha szükséges, ugyanúgy járjunk rendszeres ellenőrzésre, mint a felnőttek esetében, hiszen jó fogorvos Budapest városában is található. Ha nem egy olyan beavatkozásra van szükség, amely sürgős, mert mondjuk nagy a fájdalom, akkor mindenképp kérjünk előre időpontot, így elkerülhetjük a nagyobb mennyiségű várakozási időt. A szakemberek a munkát mindig egy teljes átnézéssel kezdik, ekkor megállapítják, hogy melyek azok a fogak, amelyekkel probléma lehet. Cserélik a töméseket, amennyiben szükséges, a lyukas fogakat pedig betömik. Ezt követően pedig végeznek egy fogkő leszedést is, amennyiben szükséges, hiszen csakis ennek segítségével garantálható az íny egészséges állapotának megtartása, valamint az, hogy könnyedén és gyorsan mehet a napi fogmosás, ami mindenkinek rutin feladat. A szép fogak pedig manapság már hozzá tartoznak a kulturált megjelenéshez is.