Ha csak nyári munkára szeretnénk elhelyezkedni valahol, igyekezzünk egy olyan települést keresni, ahol van némi turisztikai látványosság, hiszen ezekben a városokban sokkal több lehetőségünk adódik. Gyömrő munka tapasztalat szempontjából jó választás azoknak, akik éppen a nyári szünetüket töltik, ugyanis a helyi strand nagy mennyiségű turistával számol minden egyes évben. A településen található tó teljes egészében természetes külsővel rendelkezik, ez mellett pedig a horgászoknak is nyújt némi lehetőséget a kikapcsolódásra. Sokan privát rendezvényeket, vagy éppen esküvőt tartanak ezen a területen, ennek köszönhetően pedig az alkalmi munkák száma is igen csak megnő, amikor beköszönt a jó idő. Mivel pedig a munkaadók is szívesen látják a szorgos diákokat, így nem kell aggódnunk még akkor sem, ha semennyi szakmai tapasztalattal nem rendelkezünk és szeretnénk a későbbiek során a vendéglátásban elhelyezkedni. Ha pedig rész munkaidőben dolgozunk, még a tanulmányainkat is folytathatjuk mellette.