Felmondás

Amikor az ember a munkás évekbe lép, többször találhatja magát olyan szituációban, amikor kénytelen tovább lépni, új munkahely után nézni. Ilyenkor a jelenlegi munkahelyünkön törvény kötelez minket arra, hogy szándékunkat írásban közöljük a felső vezetéssel. Több lehetőség is van, amennyiben úgy döntünk, hogy felmondunk a munkahelyünkön. Lehetőség van közös megegyezéssel elválni a munkáltatótól. Ez talán a legegyszerűbb, hiszen a felek megegyeznek, nincs különbség az akaratuk között.

Lehetőség van rendes felmondással megszüntetnünk munkaviszonyunkat. Ebben az esetben egy olyan nyilatkozatot kell tennünk írásban, amelyben közöljük munkáltatónkkal a tényeket. Ebben az esetben az ő beleegyezése nem szükséges. Viszont itt fontos megjegyezni, hogy nem csak a munkavállaló élhet a felmondás jogával, hanem a munkáltató is. Ebben az esetben viszont szüksége van a munkáltató belegyezésére is.

felmondás

A két felmondás között azonban több különbség is fellelhető. Amennyiben a munkáltató mond fel, köteles megindokolni írásban a felmondás okát. Mindenképp konkrét tényekre kell hivatkozni, különben a felmondás nem érvényes. A munkáltató három indokra hivatkozhat a rendes felmondás során: Ha a munkavállaló képességei nem felelnek meg, ha munkahelyi magatartása nem felel meg, ha akadályozza a munkáltató működését. A munkáltatónak minden esetben konkrét példát kell felhoznia. Amennyiben a munkáltató megszűnik, köteles végkielégítést fizetni alkalmazottjainak, amennyiben azok egy bizonyos időt már a vállalatnál töltöttek.

Ha nyomós okunk van a felmondásra, élhetünk a rendkívüli felmondás jogával, abban az esetben, ha a munkaviszony azonnali hatályú megszűnését szeretnénk. Ebben az esetben viszont mindenképp meg kell indokolnunk a döntésünket, természetesen írásban. A munkáltató is élhet a rendkívüli felmondás jogával, viszont neki is meg kell indokolnia döntését.

Próbaidő alatt a felmondás azonnalinak minősül, ebben az esetben viszont egyik félnek sem kell megindokolnia szándékát. Természetesen ebben az esetben is írásba kell foglalni a felmondást. A próba idő hosszát minden esetben kötelesek vagyunk feltüntetni a munkaszerződésben. Jelen törvények értelmében ez maximum hat hónap lehet.