Egy palack barack – a barackpálinkát mindenki ismeri!

A legtöbb pálinka az országban a barackból készül és fogy, emellett a Gönci- és a Kecskeméti barackpálinkánk földrajzi eredetvédettséget is kapott. Gazdag íz és illatvilága miatt az egyik legismertebb gyümölcsünk, amit az is bizonyít, hogy csaknem minden kiskertben van legalább egy barackfa.

Értékét az is növeli, hogy igen magas az A és a C vitamin tartalma és nem utolsósorban az egyik legjobb kihozatalú gyümölcs a pálinka szempontjából.
Kis túlzással kimondhatjuk, hogy a hazai pálinkafőzdék pálinkakínálatában szinte biztos, hogy találunk barackból készített tételeket. Még az egyetemi éveim alatt tanultam, hogy a Pannónia kajszi, a Magyar kajszi, Ceglédi Piroska, Bergeron, illetve a Rózsabarack igen intenzív aromájú, míg a Mandula kajszi kissé kesernyés, amelyet célszerű más fajtákkal együtt cefrézni, vagy a kész pálinkáját házasítani.

A barackpálinkában az a nagyszerű, hogy tud olyan lenni, mint a belőle készített lekvár, így még a kezdő orr és ízlelőbimbó is könnyen felismerheti a baracklekváros jegyeit.
A barackról és a barackpálinkáról azonban igencsak megoszlanak a vélemények. Találkoztam olyan főzőmesterrel, aki kifejezetten azt vallja, hogy olyan gyümölcsből kell pálinkát főzni, amiből lekvárt is szoktak, és a pálinkák íz és illatvilága meg kell, hogy egyezzen (illetve nagyon kell, hogy hasonlítson) az adott gyümölcsből készült lekvár karakterével.
Szerencsére ott a másik tábor is, aki pedig azt szorgalmazza, hogy ragadjuk meg a barack frissességét, a barackvirág illatát és a hagyományos, lekváros jellegű tételek mellett, készítsünk a friss, az üde, az édeskés barack sajátságait kiemelő párlatot ebből a kiváló gyümölcsből.

Amikor a barackkal együtt a késztetés is érik a fejünkben a saját barackpálinka elkészítésére, akkor, ahogy minden gyümölcs esetében a következőkre hívom fel a figyelmet:
Mossuk meg a gyümölcsöt! A cefrébe kerülő barack legyen egészséges. Legyen a leggazdagabb a cukorban, a legmagasabb érettségi fokon és ne legyen semmilyen mellékszaga, vagy mellékíze!
A barack azon gyümölcsünk egyike, amely bizonyos fajtáiból – mint például a Pannónia, vagy a Magyar kajszi – készült pálinkáknak jól áll az érlelés. Ugyan az érlelés után a pálinka elveszti a frissességét, de cserében testes, vaníliás karakterű különlegességet kapunk.

A barack fajtagazdagsága, az adott év időjárása, a cefrézés, a lepárlás mind-mind egyedivé és különlegessé tud tenni egy-egy palack barackot. Hazánkban sokszínű és különleges barackpálinkák érhetőek el a főzdéink kínálatában. Érdemes kóstolni és kinek-kinek a saját íz világát meg találni.
Vannak azok, akik a barackpálinkában a lekvárosságot keresik, de vannak olyanok is, akik a frissességet. Vannak, akik a gyümölcságyon ágyazott barackot, vannak, akik a hordóban érlelt pálinkát szeretik.
Sokan sokfélék vagyunk, azonban egy jóféle barackpálinka-korty meglepő, különleges és egyben izgalmas tud lenni, ezt garantálom!