Az ittas járművezetés esetében a jogi szakember jelenléte minden esetben fontos

Manapság igen komoly bűncselekmény, ha úgy ülünk  volán mögé, hogy előtte ittunk valamennyit. Mivel Magyarországon a zéró tolerancia elve működik, így az ittas járművezetés esetében mindenképp számolnunk kell egy bizonyos erősségű ítélettel. Természetesen az ilyen ügyek esetében mindig fogadjunk fel egy olyan szakembert, aki teljes mértékben erre a területre van szakosodva, hiszen a magyar jog esetében rengeteg plusz megoldással számolhatunk. Amennyiben megtörtént a baj, semmiképp se hagyjuk el a helyszínt, hiszen ez egy olyan súlyosbító körülmény, amely a későbbi tárgyalások során igen komoly következményeket okozhat. A KRESZ szerint ugyanis hiába a másik fél okozta a balesetet, vagy éppen ő volt az, aki szabálytalankodott, amennyiben mi ittas állapotban vezettünk, mindig mi leszünk a hibásak. Természetesen a jogi útra terelés során azok a szakemberek, akik folyamatosan tevékenykednek ezen a területen az egyszerűbb ügyeket igen könnyen meg tudja oldani. Ami a legfontosabb, hogy a baj esetén megfelelően tájékozódjunk az üggyel kapcsolatban, valamint bízzunk mindent a szakemberre.