Az animáció és a hagyományos film keveredése

Amikor kijönnek a legújabb animációs mozik, nem csak a gyerekek, de a felnőttek is várják, a jobbnál-jobb történeteket. Mára az animáció készítés olyannyira fejletté vált, hogy a régi, szeretett meséket is újra készítik a szakemberek. Manapság már nem ritka, hogy a film egy része teljes egészében animáció, míg a másik részében igazi szereplők vesznek részt. Ekkor már keveredik az animáció és a hagyományos mozi, amelynek a végeredménye egy egész estés, családi film lehet. Nem régiben a szakemberek elkészítették a méltán híres mese, a Hupikék Törpikék animációs változatát, amelynek a legnagyobb jellemzője pontosan a fentebb említett technikai megoldás volt. A mozi olyannyira sikeres volt, hogy rövid időn belül kijött a második rész, amely újra megismertette a kicsikkel a különféle karaktereket, valamint az idősebbek számára igen kellemes emlékeket hozott elő. Az animáció elkészítése egyáltalán nem egyszerű feladat, hiszen igen komoly szakmai tudás és berendezés szükséges egy teljes film elkészítéséhez.