Az ajtók esetében a leggyakoribb meghibásodás a pántok elfáradása

A bejárati ajtónak minden esetben tökéletesen kell működnie, hiszen tulajdonképpen ez végi meg a házat. Az ajtó javítás többféleképpen is megoldható, csupán azt kell kiderítenie a szakembernek, hogy mi a konkrét probléma. A már beépített ajtók esetében igen gyakori, hogy a zárszerkezet hibásodik meg, vagy hogy esetlegesen az ajtó tartó pántok fáradnak el. Ezt a problémát általában úgy tapasztaljuk, hogy az ajtónk egyszer csak elkezd lógni. A legjobb és leggyorsabb megoldás, ha szakember segítségét kérjük, hiszen ő van azzal teljes mértékben tisztában, hogy melyik ajtóhoz milyen pánt szükséges. Ezek a kiegészítők viszonylag gyorsan és pontosan kicserélhetőek, így néhány célszerszámmal a probléma rövid időn belül orvosolható. Amennyiben a zárral van a probléma, a szakember először felméri azt, hogy pontosan milyen a szóban forgó zár, majd ha nem tudja javítani a meghibásodást, cseréhez folyamodik. A zár általában egyben kiszerelhető, így rövid időn belül elvégezhető a csere. Ezek után pedig zavartalanul használható az ajtó tovább.