A hangszereket sokszor valóban rövid időn alatt kell megjavítani

Egy zenész csapat számára kifejezetten fontos, hogy mindig megfelelő hangszerek álljanak a rendelkezésükre, hiszen csakis abban az esetben tudnak koncertezni, új számokat írni és persze gyakorolni is, ha tökéletes eszközök vannak a kezükben. Éppen ezért mindenkinek van egy olyan hangszerbolt a tarsolyában, ahol minden szükséges eszközt könnyedén be tud szerezni, valamint az esetleges karbantartási munkákat is el tudják végezni. Ha pedig a rendszeres használat következtében például a banda egyik gitárja megsérül, mindenképp fontos, hogy akár valóban rövid időn belül megjavításra kerüljön. Hiszen a fellépések során a zenész számára a megfelelő hangszer nélkülözhetetlen. A régebbi darabok restaurálásának köszönhetően pedig abban is biztosak lehetünk, hogy a régi múltra visszatekintő darabok is új fényükben tündökölhetnek és a zenész tökéletes társaként funkcionálhatnak a fellépéseken és a színpadon. Ehhez persze egy megfelelő szakember is szükséges, aki minden hibát kijavít az adott hangszeren.